E S E M É N Y E K

[Elfelejtette jelszavát?]

Az új generációs termékünket, amelyet számos hazai és nemzetközi díjjal ismertek el, GUIDE@HAND néven a hazai és nemzetközi piacon vezetjük be.
A Innovative eLearning Tool for Quality Training Material in VET (IQTool) projekt célja egy nyílt forráskódú szoftver kifejlesztése, amit egy LMS-be lehet integrálni. Az eszköz így alkalmas az eLearning képzési programok és tananyagok oktatási színvonalának mérésére, mivel támogatja egy, a minőséget mérő eszköz alkalmazását szakképző intézmények számára.
A projekt célja, hogy megismertesse, és elterjessze a digitális TV-n keresztüli tanulás lehetőségét akár otthon, az irodában, vagy az iskolában. További törekvése, hogy továbbfejlessze és javítsa a jelenleg PC-ken futó e-learning tananyagokat digitális TV környezetben, ezáltal létrehozva a t-learning fogalmát, vagyis a tananyagok digitális TV-n keresztül történő szórását.
A projekt eredménye egy többnyelvû idegenforgalm platform, mely adatbázisban tárolja egyes városok turisztikai nevezetességeinek adatait és multimédia segítségével meg is jeleníti azokat.
A városba látogató turista kéziszámítógép (PDA) segítségével tud tájékozódni a városban, és a nevezetes pontokhoz érve multimédiát jeleníthet meg az eszközön.
A program célja referencia tanulmányok készítése, kutatások és kísérletek eredményeinek elemzésére. Ezek a tanulmányok olyan kísérletek és kutatások eredményeit vizsgálják, amelyekben olyan eLearning megoldásokat fejlesztettek ki, ahol a web, a digitális TV és a mobil technológiákat integrálják.
A program célja, olyan kutatóintézetek közötti együttmûködés támogatása, amelyek a tudás technológia fejlesztésével és az eLearning alkalmazásokkal foglakoznak, ezáltal elõsegítve a fejlesztési eredmények terjesztését és széleskörû felhasználását.

A projekt célja a hazai tartalomipar egy ígéretes szegmensének, a multimédia alapú számítógépes oktatási anyagok elõállításának támogatása.
A projekt fő célja volt a turizmus és a kultúrális programok szervezése területén dolgozó kis és közepes vállalkozások - KKV-k -, munkatársai számára olyan interaktív, elektronikus tananyagok kifejlesztése, amelyek a munkavégzés közben is elsajátíthatóak.
A Mobil Innovációs Központ azoknak a tudományos és műszaki kérdéseknek a megoldására jött létre, amelyek hozzájárulnak a jövő heterogén mobil és vezetéknélküli hálózataiban felmerülő problémák tisztázásához, a 3G-s szolgáltatások és a későbbi mobil és vezetéknélküli technológiák bevezetéséhez, és ezeken a hálózatokon korszerű alkalmazások fejlesztéséhez.
A CALIBRATE (Calibrating eLearning in Schools) projektben 8 oktatási minisztérium vesz részt azzal a céllal (amelyből 6 minisztérium az új tagországokból), hogy oktatási tartalmak kollaboratív használatát és azok különböző iskolák közötti cseréjét biztosítsák.
Az online tartalomszolgáltatásra vonatkozó felhasználói igények (QoS) kielégítése szükségessé teszi a rendszerbeli komponensek igény szerinti folyamatos adaptációját. Az igény kielégítése érdekében az IASA projekt célja az adaptív szerver architektúra teljes megvalósítása.
A projekt célja egy újszerû, eLearning eszközöket tartalmazó képzési rendszer kifejlesztése olyan szakképzési programhoz, amely infokommunikációs technológiák bevezetésének módszereirõl szól hulladék újrahasznosítása területén tevékenykedõ kisvállalkozásokban.
Az NIIF eLearning projektje azzal a céllal jött létre, hogy az NIIF kiváló hálózati infrastruktúrájára támaszkodva katalizálja az eLearning technológia terjedését az NIIF oktatási intézményeiben. Az általános helyzetfelmérésen túl arra is vállalkoztunk, hogy az elektronikus tanulás terjedésének egyik fontos akadályát, a szétaprózottságot, a tipikus sziget megoldásokból adódó inkompatibilitást felszámoljuk.
A program fõ célja, hogy létrehozza a virtuális oktató- és szakértõi forrásközpontok hálózatát - Új média tudásfalvakat (New Media Knowledge Village) -, a "TV bárhol-bármikor" modellen alapuló integrált digitális TV és web fejlesztésekre.
A pályázati témát képviselő GCN (Global Conference Network - globális konferencia hálózat) rendszer a világon először kísérli meg, hogy nyelvi hovatartozástól, aktuális tartózkodási helytől függetlenül teremtsen hang és képi kapcsolatot különböző eszközök között.

Ennek az oldalnak az eredeti elérhetősége: http://elearning.ilab.sztaki.hu
eLearning fórumok
IX. eLearning fórum
2008. június 3-4.
VIII. eLearning fórum
2007. június 4-5.
VII. eLearning fórum
2006. június 12-13.
VI. eLearning fórum
2005. június 9-10.
V. eLearning fórum
2004. november 17.
IV. eLearning fórum
2004. június 16.
III. eLearning fórum
2003. június 19.
2013. február
H K Sze Cs P Szo V
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728   
[<] [<<] [>>] [>]

1111 Budapest, Lágymányosi u. 11. | telefon: +36 1 279 6193 | fax: +36 1 209 5269 | elearning##kukac##sztaki.hu